Az érzelmi zsarolás az erős kötődés miatt sokáig nehéz tetten érni. A sokszor szeretetnek csak álcázott, bár más esetekben valódi szeretettel elegyített működésmód sok ember életét nehezíti meg.

„Az apám egy zsarnok. Persze ő azt mondja, csak a javamat akarja. Ráadásul valahogy mindig eléri, hogy még én érzem magam hibásnak, ha valamit máshogy gondolok, mint ő.”; „Megfulladok attól, ahogy a párom rátelepszik az életemre.”; „Megőrjít az anyósom az állandó sóhajtozásaival és elégedetlenkedésével. Másról sem szól a vele töltött idő, mint arról, hogy a kedvét keressük, különben megsértődik.” Ismerősek az ilyen helyzetek?

Mindannyiunk meghatározó közege a család, amelyben a befolyásolás valamilyen formában jelen van. Az egészséges, kiegyensúlyozott kapcsolatokban felbukkanó befolyásolás világos, egyértelmű adok-kapok keretben zajlik, és mindenki számára elfogadható eredménnyel jár. Benne van annak az elfogadása is, hogy nem minden esetben lehetséges az akarat átvitele, a vágy kielégítése, és szükséges kompromisszumokat kötni. Járhatnak vele viták, veszekedések, de nem okoz fájdalmat, félelmet, tartós érzelmi stresszt, és nem kényszerít senkit önmaga feladására.

Ezzel szemben a mérgező, a kapcsolatokat megnehezítő, vagy azt egyenesen pusztító manipuláció gyakran nélkülözi a másik fél nézőpontjának elfogadását, figyelmen kívül hagyja a másik ember igényeit, sokszor megkérdőjelezi az értékét, méltóságát. Mindenáron irányít, ellentmondást nem tűr, leural, rátelepszik, korlátoz, visszaél az erőfölénnyel.

Sokféle árnyalata és fokozata lehet, de ami biztosan megtalálható mindegyikben, hogy valamelyik fél nem enged egyenrangúságot a kapcsolatban, és rengeteg rossz érzést hagy maga után. Leépítheti, vagy eleve nem is teszi lehetővé az egészséges önbizalom kialakulását, és a biztonságos, stabil határok fenntartását. Legelterjedtebb formája az érzelmi zsarolás, de sajnos a fizikai bántalmazásban (vagy e kettő kombinációjában) megnyilvánuló oldala is sokakat érint.

A Büntetők, a Kínzók, a Szenvedők és az Önsorsrontók - az érzelmi zsarolás  mesterei - Férjek. Feleségek. Szeretők.

Az érzelmi zsarolás felismerése

A családon belüli érzelmi zsarolás felismerését éppen az állandó jelenléte teheti nagyon nehézzé. Az érzelmi zsarolás a szeretet álcája mögé bújva (és sokszor valódi szeretettel keveredve) az erős kötődés miatt sokáig láthatatlan maradhat. A hatását (önbizalomhiány, állandó kétely önmagunkban, erős szorongások, gyakori alkalmatlanság- és szégyenérzet stb.) néha csak felnőttkorban tudjuk összekötni a tapasztalatainkkal, amikor már távolabb vagyunk tőle térben, időben.

Ráadásul többnyire maga az érzelmi zsaroló sincs tudatában annak, hogy milyen károkat okoz. A manipulációnak van ugyan tudatos formája is, amellyel előszeretettel élnek a profi csalók, a pszichopaták, de a többségre nem ez jellemző. Az viszont igen, hogy a saját sérüléseik mentén jelenik meg az érzelmi zsarolás a kapcsolati működésükben.

Van, hogy a saját önértékelésük fenntartását csak mások leértékelésével tudják elérni, vagy egyéb, korábban átélt fájdalmak (például kielégítetlen szeretet- és figyelemigény, elhagyottságélmény) adja a mozgatórugót. Megint máskor a hozott mintáikkal csak így tudnak kapcsolódni, viszonyulni. Mindenesetre az érzelmi zsarolásból való kitörés első lépése a felismerés, mind a saját negatív érzéseinket, mind az ezeket kiváltó működési módokat illetően.

Facebook
Twitter
YouTube
Instagram